Vissza Főmenü

 

 

InfoCenters 2005 Bt.

 

A vállalkozás 2005-ben kezdte meg tevékenységét. Elsősorban az érintőképernyős rendszerek tervezésével, gyártásával és forgalmazásával foglalkozunk.

körébe tartozik továbbá a Holografikus és Érintő technológiát használó Vizuális megjelenítők és az ehhez kapcsolódó rendszerek kidolgozása, implementálása az egyedi elképzeléseknek megfelelően.

 

Cégünk, Magyarországon 2007-ben elsőként kezdte meg a kirakati érintő fóliás valamint egyéb Vizuális megjelenítő megoldások forgalmazását és implementálását, melyet a Westend bevásárlóközpontban a Neckermann utazásiroda kirakatába telepített.

 

A termékeink kínálta lehetőségekre azon leendő partnereink figyelmét szeretnénk felhívni, akik a szokványos KIOSK megjelenéseken és megoldásokon túl nyitottak az egyedi megjelenítések, és megoldások felé, így a testre szabott rendszerek támogatásával magasabb szinten tudják üzletvitelükbe integrálni az Info Centers által kialakításra javasolt termékeket.

 

Jellemzően egyedi megoldásokra törekvő csapatunk bízik a hosszútávú partneri együttműködésben, mind vevői, mind beszállítói oldalon.
 
Rugalmasságunkkal, komplexitásunkkal, teljes körű szolgáltatást nyújtunk Önnek, mint leendő partnerünknek.

 

Cégünk egyik legfontosabb alappillére a tudatos fejlesztő munkával kiépített állandó kereskedő partneri hálózat, éppen ezért alapvető feladatunknak tekintjük a hosszú távú kapcsolatok ápolását.

 

Sikerrel tartunk lépést minden újítással ami a szakmát érintette az utóbbi években, és továbbra is célunk, hogy szolgáltatásaink naprakészek legyenek.

 

Értékeink közé tartozik, hogy minden általunk gyakorolt területen teljes körű, komplex szolgáltatást nyújtunk, melyek során különös hangsúlyt fektetünk a rugalmas ügyfélkapcsolatra, és a minőségi munkavégzésre.

 

 

 

Honlapunk 1280*1024 felbontásra optimalizált.

Oldalunk megtekintéséhez a következő böngészőket ajánljuk:
Safari, Firefox, Camino, Opera, Shiira, Internet Explorer, Chrome

 

Copyright © 2005-2011 www.infocenters.hu, minden jog fenntartva